Az Európai Unió a dohánytermékek adóztatásának alapvető felülvizsgálatára készül - derül ki egy, a Financial Times birtokába került bizottsági anyagból. Ennek keretében a hagyományos dohánytermékek jövedéki adóterhe látványosan emelkedne, de az új típusú termékek sem menekülnének meg a magasabb sarc elől.
Fokozzuk erőfeszítéseinket, és partnereinkkel együttműködve azon dolgozunk, hogy Ukrajnának sürgősségi támogatást nyújtsunk az áramellátás és a fűtés helyreállításához és fenntartásához a polgári lakosság számára - jelentette be Ursula Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetése után közzétett sajtóközleményében.
Azután, hogy az Európai Bizottság felsővezetése tegnap váratlanul úgy döntött: fenntartja a magyar EU-pénzek felfüggesztésével kapcsolatos javaslatát, nem valószínű, hogy a következő 2-3 hétben engedik jóváhagyni a felfüggesztési veszélyben lévő három Operatív Programot – tudta meg a Portfolio az ügyre rálátó egyik brüsszeli bizottsági forrástól. Ez pedig váratlanul súlyos következményhez is elvezethet: akár 11,4 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrásunkat is felfüggeszthetik a hírekben szereplő 7,5 milliárd euró helyett. Levezetjük, hogy miért van benne ez a pakliban, illetve azt is összefoglaljuk, hogy most mi a helyzet az EU-pénzeinkkel és mik a kilátások.
"Úgy érezzük, hogy minden akadály elhárult az európai intézmények, a Bizottság és Magyarország között, ami a megállapodást eddig hátráltatta" - jelentette ki az uniós források kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök, a visegrádi négyek kassai találkozóját követő sajtótájékoztatón. Egy mai kormányzati háttérbeszélgetésen kiderült: a magyar kormány is csak a sajtóból tudta meg, hogy az Európai Bizottság szűkkörű felsővezetése tegnap váratlanul úgy döntött, fenntartja az eredetileg javasolt 7,5 milliárd eurónyi felfüggesztést a felzárkóztatási forrásoknál, mert elégedetlen a 17 féle magyar korrupcióellenes és közbeszerzési lépés eddigi végrehajtásával. A magyar kormányfő úgy fogalmazott, hogy "már van 18. igény is", és azt is teljesíteni fogjuk. A legfrissebb információk szerint azonban nem 17 vagy 18, hanem összesen 27 vállalást kell előre és maradéktalanul teljesíteni ahhoz, hogy a magyar kormány forrásokhoz tudjon jutni a helyreállítási programból.
A magyar kormány is csak a sajtóból tudta meg, hogy az Európai Bizottság szűkkörű felsővezetése tegnap váratlanul úgy döntött: fenntartja az eredetileg javasolt 7,5 milliárd eurónyi felfüggesztést a felzárkóztatási forrásoknál, mert elégedetlen a 17 féle magyar korrupcióellenes és közbeszerzési lépés eddigi végrehajtásával - derült ki egy mai kormányzati háttérbeszélgetésen. Ezzel együtt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter azt is hangsúlyozta, hogy a felfüggesztéssel érintett pénzen kívül a többi pénzről megszülethetnek év végéig a szükséges megállapodások, illetve a helyreállítási programról is, így a Brüsszel felől érkező folyósítások volumenét egyelőre nem érinti a jogállamisági eljárás fennmaradó monitoringja. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az eseményen utalt rá, hogy az Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós uniós hitelprogram kapcsán a magyar kormányzati álláspontban esetleg lehet változás, de a globális minimumadóval kapcsolatos magyar álláspontban nem.
Nagy többséggel, 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el csütörtökön az Európai Parlament azt a szigorú határozatot, ami szerint nem elégséges a magyar kormány által vállalt 17 féle korrupcióellenes és közbeszerzési lépés teljesítése még akkor sem, ha azokat maradéktalanul végrehajtaná a kormány. Ezért az EP kemény hozzáállásra szólította fel az Európai Bizottságot, illetve a tagállamokat tömörítő Tanácsot a magyar jogállamisági helyzet, illetve a helyreállítási program kezelésére. Az elfogadott szöveg komoly megkötéseket tartalmaz arra, hogy Magyarország mikor és milyen feltételek után juthatna az új ciklusban EU-pénzekhez, de fontos hozzátenni, hogy a határozat jogilag nem kötelező érvényű a Bizottságra és a Tanácsra. Ezzel együtt mégis kénytelenek részben figyelembe venni annak tartalmát politikai okok miatt.
Miután kedden bejelentette a gázársapkára vonatkozó javaslatát az Európai Bizottság, a tagállamok mai nagyköveti ülésén is megmaradt a szembenállás a különböző táborok között, így nem várható, hogy az energiaügyi miniszterek holnapi brüsszeli ülésén megállapodás születik a témában, emiatt pedig az energiapiaci csomag többi elemének elfogadása is kérdéses – írja a Reuters.
Nincs nagy tolongás a civil szakmai szervezetek részéről, hogy holnap éjfélig jelentkezzenek az Integritás Hatóság mellett létrejövő Korrupcióellenes Munkacsoportba, a témában szakmailag illetékes Korrupciókutató Központ Budapest például „ebben nem kíván részt venni” – írja a hvg.hu.
Elégedetlen a magyar kormány által szombaton átküldött végső teljesítési listával az Európai Bizottság a jogállamisági eljárásban, ezért azt fogja javasolni a tagállamokat tömörítő Tanácsnak a jövő szerdai ülésen, hogy 7,5 milliárd eurónyi felzárkóztatási forrást függesszenek fel Magyarország felé – értesült a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) megbízható bizottsági forrásokból. A lap úgy tudja, hogy erről és az eljárási lépésekről tegnap Ursula von der Leyen bizottsági elnök már tájékoztatta is az Európai Parlament frakcióvezetőit, és a Bizottság a megállapítását többek között arra is alapozta, hogy elégedetlenek az Integritás Hatóság egyik alelnökével, Holbusz Tímeával is.
Ma egy olyan piaci korrekciós mechanizmus bevezetésére tett hivatalos javaslatot az Európai Bizottság, amely két hétig tartó extrém gázpiaci árkörnyezet esetén nyúlna bele jogszabályi alapon a holland TTF gáztőzsdén születő ügyletek egy részének árába. Sőt, a Bizottság arra is készül, hogy elrendelje a kötelező 15%-os gázspórolást minden tagállam számára, amelynek kereteiről nyáron már megállapodtak a tagállamok. A ma bejelentett javaslatról már csütörtökön, november 24-én, tudnak tárgyalni egy rendkívüli ülésen az energetikai szakminiszterek és akár dönteni is tudnak róla.
Hetek óta fontos kérdés, hogy ha a december 6-i uniós pénzügyminiszteri ülésen tényleg összecsúszik négy fontos ügy, mint ahogy a minap azt előrevetítettük, akkor azok megtárgyalásában milyen sorrendet állít össze a cseh soros elnökség, mert az alapvetően kihat a tárgyalás dinamikájára. A ma nyilvánossá vált napirendi pontok sorrendje egyértelműen arra utal, hogy a tagállamok előbb a magyar EU-pénzes ügyekben kedvező döntést hozhatnak, majd ezért cserébe rögtön két olyan ügyben kérik a magyar kormány támogatását, amelyeket eddig - legalábbis a szavak szintjén - hevesen ellenzett. Aztán rá másnap a magyar kormány viharos gyorsasággal átnyomhatja majd a magyar parlamenten a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikációját is. Szokásos brüsszeli kompromisszumnak tűnik ez a koreográfia, amelyben mindenki kiharcol valamit a másiktól, és végül mindenki jól jár valamilyen szemszögből.
A műtrágya-hiány hamarosan globális élelmiszer-hiányt és élelmiszer-áremelkedést okozhat, ez a probléma pedig várhatóan Magyarországot is mélyen érinteni fogja - mondta el Jutta Urpilainen, az Európai Unió nemzetközi partnerségért felelős biztosa a Portfolio-nak adott exkluzív interjúja során. Arra is kitért, hogy az Európai Unió Global Gateway nevű kezdeményezése, alternatívája a kínai Egy Övezet Egy Út nemzetközi kereskedelmi programnak, és a magyar cégek számára is lehetőséget nyújt, hogy a világ legnagyobb piacaihoz férjenek hozzá.
Magyarország mindent megtett azért, hogy az Európai Bizottsággal való megállapodás érdekében, a korábban kialkudott, az uniós pénzek lehívását lehetővé tevő tizenhét vállalást határidőre teljesítse - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben pénteken.
Az Európai Bizottság egy több mint 1 800 tonnát kitevő, energetikai berendezéseket is tartalmazó újabb sürgősségi segélyszállítmány Ukrajnába juttatását koordinálja ebben a hónapban, így segítve az országot az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében - derül ki az Európai Bizottság közleményéből.
Az eddig megjelent tervekhez képest egy teljesen más gázársapkában gondolkodik az Európai Bizottság és ha erre a november 24-i energiaminiszteri ülésen felhatalmazzák, akkor gyorsan hivatalos javaslatot is tesz rá – jelezte a Reutersnek Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa.
Az, ami ma megjelent az Európai Parlament és az Európai Bizottság illetékeseitől, látszólag ellentmond egymásnak, de összességében egy irányba mutat: Magyarország megkaphatja a november 29-i, vagy 30-i bizottsági döntéskor a jóváhagyást az 5,8 milliárd eurós helyreállítási programra, illetve az eredetileg javasolt 7,5 milliárd eurónyi, kb. 3000 milliárd forintnyinál, jóval kisebb mértékű, feltehetően 3-4 milliárd euró körüli, felfüggesztésre tesz majd javaslatot a felzárkóztatási pénzeinknél a Bizottság. Pénz azonban egyelőre a helyreállítási programból és a felfüggesztett felzárkóztatási forrásokból nem lesz, csak azután, hogy a kormány maradéktalanul végrehajtja a beválltalt intézkedéseket.
„Értékelésünk szerint bár Magyarország a helyes irányba tett lépéseket, de ha a 17 kiigazító lépést megnézzük, akkor egyszerűen lehetetlen arra a következtetésre jutni, hogy ezek teljesen megszüntetik az uniós költségvetésre és az uniós pénzekkel való hatékony gazdálkodásra leselkedő veszélyeket Magyarországon” – jelentette ki egy ma délelőtti fontos európai parlamenti sajtótájékoztatón Petri Sarvamaa, az Európai Parlament magyar jogállamisági helyzettel kapcsolatos egyik társjelentéstevője (képünkön balról a második). Éppen a kijelentés elhangzása utáni perctől kezdett el szakadni a forint és ugrott 408-ról 414-ig az euróval szemben. Később Sarvamaa arra tett utalást, hogy várakozása szerint az Európai Bizottság az eredetileg javasolt 7,5 milliárd euró helyett köztes útként például 3-4 milliárd eurónyi felfüggesztésre tehet majd javaslatot. Frissítés! A fentiek után az EP-beli jelzésekkel látszólag szembemenő kiszivárogtatás érkezett az Európai Bizottság felől, miszerint jóváhagynák a magyar helyreállítási tervet és eltekintenének a felzárkóztatási források egy részének felfüggesztési javaslatától, amely hírre átmenetileg 411-ig visszaugrott a forint, de aztán újra megütötték. Mindezek alapján az EU-pénzek folyósítási kilátásait ebben az értelmező cikkben foglaltuk össze.
Valószínűleg nem kerül a november 22-i európai bizottsági ülés napirendjére a magyar helyreállítási programról és a 17 féle korrupcióellenes intézkedésről szóló bizottsági értékelés témája, így tehát az is kérdéses, hogy az uniós pénzügyminiszterek december 6-i ülésén jóvá tudják-e ezeket hagyni, amikor egyéb, ezekhez képest prioritást élvező témákról kell döntést hozni, mint az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatás és a globális minimumadó, amely két ügyet éppen Magyarország blokkolja egyedüli tagállamként – derült ki a Bloomberg friss információiból.
Az elmúlt napokban ritkán látott stílusú és tartalmú üzengetések zajlottak az EU legfelső szintű vezetői között arról, hogy mi legyen a hivatalosan már eldöntött uniós gázársapka témájában, illetve az valójában mit takarjon. Emellett a tagállamok között is nagy a feszültség a témában és egyelőre nem látszik az egyetértés, ami egyrészt veszélyezteti azt a tervet, hogy november 24-én valóban meg tudnak-e állapodni róla, másrészt akár a jövő évi gáztároló feltöltési stratégiát is veszélybe sodorhatja.
Jelentős lassulást szenved el a magyar gazdaság ezekben a negyedévekben, és bár jövőre éves átlagban minimális, 0,1%-os gazdasági növekedésre van kilátás, de ennek komoly ára lehet: tartósan magas költségvetési hiány és csak kis mértékben csökkenő államadósság ráta – derült ki az Európai Bizottság ma közzétett őszi gazdasági előrejelzéseiből. A brüsszeli testület szakértői közben azt is vázolják, hogy jövőre még magasabb éves átlagos infláció várható Magyarországon (15,7%), mint idén (14,8%), igaz ehhez azzal is számolnak, hogy jövő januártól feladja a kormány a 480-as üzemanyagár stopot. A testület szakértői egyébként a gazdasági növekedési pályánál lefelé mutató kockázatokat látnak, ami így a költségvetési hiány- és adósságpályát felfelé tolhatja. Viszonylag kedvező hír viszont, hogy a munkanélküliségi rátánál csak kis megugrásra számít a brüsszeli testület a magyar gazdasági nehézségek mellett is.